A Harmóniakert új versei

Nem várható tőlem, hogy magyarázzam, mit írtam le versben, mert a próza nyelve a versnyelvvel legalább annyira nincs köszönő viszonyban sem, mint a Bartók Rádió műsora a Duna Televízióval. A vers egy pillanatra megállítja a világot, annak forgatagát, kiemel egy mozzanatot belőle, megörökíti, és vagy homályban hagyja, vagy az emlékezetben megtartja.

A költőnek nincs tekintélye, csupán annyit tudnak róla a kortársai, amit valakinek a véleménye ráaggatott, egy idegenszerű nézettel azonosítják. A költőnek medre van, mint a nagy folyamoknak. Azzal, hogy a kéziratomat már nyomtatja a novum proKiadó®, megtaláltam a lineáris folytathatóságát a www.harmonikert.hu honlapon publikált legújabb verseknek.

Ez az igazi hír. Azért fontos ez, mert a jövő, az ismeretlenség, esetleg az űr meghívja a közlendőt, az új költeményeket. Amit folyamatban tartunk, azt gyarapítjuk is.

A most közzétett verseknek még van egy fontos sajátosságuk, a lehetetlennel néznek farkasszemet az emberiség egyetemes nézőpontjából. Ahhoz képest ugyan parányinak tűnnek, mégis az a kérdés, ami rajtunk túl van, nyílik-e világ-egész számunkra az előttünk álló meghódíthatatlannak tűnő esztelen holnapban, megéljük-e jó kedéllyel azt a holnapot?

Gondolkozzatok! Ehhez adok alapot versekkel:

Szerződésszerű művészet

Mózesi látomás

Haszontalan művészet

A tulajdonlás művészete